Nagyböjt 1. vasárnapja / A
Megemlékezés Gróf Esterházy János halálának 60. évfordulójáról,
Prága, Szent Henrik templom, 2017. március 5.
Olvasmány: Ter 2, 7–9; 3, 2–7a;
Szentlecke: Róm 5, 12. 19;
Evangélium: Mt 4, 1–11.
Bevezető a szentmise kezdetén
A héten hamvazószerdával elkezdődött a negyven napos nagyböjt, amikor a keresztények amolyan lelki hadgyakorlatot tartanak és felkészülnek a gonosz hit- és életellenes támadásaira, felvértezik magunkat a keresztény helytállásra.
Ebben a szentmisében imádkozunk Gróf Esterházy János l.ü., akinek példás keresztény magatartása mindmáig követendő példa.
Szentbeszéd
Krisztus hűséges tanúja
A mai evangéliumban arról olvastunk, hogy Jézus visszaverte a mohóság, a gőg, a hatalmi túlkapások sátáni kísértését, és rámutatott az isteni Ige létfontosságú táplálékára, az ember önistenítésének veszélyére és az Atya iránti engedelmesség üdvözítő voltára.
A mai emlékezés Gróf Esterházy János halálának 60. évfordulója alkalmából egy olyan korba vezet el minket, amelyben a Sátán újra megpróbálta eltéríteni Istentől az embert; gazdagságot, dicsőséget, hatalmat ígérve neki egy olyan istenellenes ideológiába kergette, amely megmutatta, hogy mivé válik az Isten képmása, ha elfordul Teremtőjétől és sátáni sugallatok vezérlik tetteit: rettenetes pusztulás és kárhozat vár rá. A két világháború borzalmai és annak következményei helyenként ma is ránk nehezednek és további feszültségeket szítnak népeink között.
A mai megemlékezés egy olyan férfiúra irányítja tekintetünket, aki követte isteni Mesterét és inkább hallgatott az isteni sugallatokra, mint a sátán csábítására. E helyen egyáltalán nem az én feladatom, hogy méltassam Esterházy János felvidéki mártír politikus életművét. Ez legyen a kutatók és szakemberek feladata. Az viszont már nagyon is az igehirdetők feladata, hogy számon tartsák Isten nagy ügyének „ismeretlen katonáit” és őrizzék azok tanúságtételét, akik a nehéz életkörülmények között is következetesen kitartottak keresztény élethívatásuk mellett (vö. II. János Pál, TMA 37).
Nagyböjt első vasárnapján, amikor Jézus megkísértéséről olvasunk, és még hamut is hintünk a fejünkre, különösen időszerű és hasznos felidézni Esterházy János keresztény helytállását és tanúságát a sátáni kísértések között. Egyik leveléből, amelyet 1949-ben írt, miután kiszabadult a szovjet-gulagon töltött fogságból, megismerhetjük nem csak mélyen hívő vallásos lelkületét és elkötelezettségét, amelyből egész életműve táplálkozott, hanem azt a nagyböjti programot is, amely ma is időszerű és megtérésre szólít: „Kapkodva írok, mert túl nagy a boldogságom, mert tegnap egyetemes gyónást végeztem, és megáldoztam több mint négy év után először, és ma reggel szt. (szent) misén voltam, és ugyancsak szt. áldozáshoz járultam. Az egész négy év alatt egyszer sem sírtam, de mikor feloldozott a pap, no és, még amikor magamhoz vettem Jézus Urunk legszentségesebb Testét, hát bizony sűrűn hullottak a könnyeim. És nem tudom, hol kezdjem a hálaadó imákat és az újabb könyörgéseket. Annyi kegyelem és oly végtelen irgalom, amiben a jó Isten részesített, igazán valószínűtlen. (…) Itt is – a jó Isten irgalma – úgy velem volt és van folyton” (Esterházy János 1949-ben kelt levele édesanyjának (Maminkónak) és nénjének (Lulkónak), akik ekkor Franciaországban éltek).
Imádságos és szolidáris lelkületére vall az a kis, általa feljegyzett történet is, amely egy fiatal lett fiúról szól, aki a gulágon fogolytársa volt, kavernás TBC-vel halálosan megbetegedett, akiről már az őt kezelő orvosnő is lemondott, és akiért a gróf kilencedet tartott Kis Szent Terézhez és Kaszap Istvánhoz. „A kilencedik nap reggel – írja Esterházy – az ágyamból átkukucskálok az ő ágyára. Önkívületben fekszik, és nyög. Elimádkoztam rendes imáimat és a végén kezdtem a novenna utolsó fordulóját. Befejeztem, és aztán egy kicsit elaludtam. – Felébredek egy idő múlva, és átnézek a kisfiú ágyára. Látom ott, hogy a fiú félig ül az ágyában. Mondhatom, hogy ebben az órában, mikor befejeztem a novennát, a fiú egészségi állapotában hirtelen teljes változás állott be. A napokig tartó kínos letargiás állapotból (mondhatnám haldoklásból) minden átmenet nélkül a gyógyulás olyan stádiumába került, hogy mindenki, de főleg a doktornő csodálkozott. Még aznap jó étvággyal enni kezdett, fájdalmai teljesen megszűntek. Márciusban elvitték röntgenre: kavernái teljesen bezárultak. Tökéletesen meggyógyult” (Részlet a húgának, E. Máriának írt leveléből, Esterházy János Emlékkönyv, Századvég, Budapest 2002, 62. o.).
1949 áprilisában a szovjetek átadták Eszterházy Jánost a csehszlovák rendőrségnek. Pozsonyba szállították, ahol az akasztófától való megmenekülését ugyancsak imáinak tulajdonítja: „Ez az, amit még az orosz táborban kértem a lourdes-i Szűz Máriától, aki imámat százszázalékosan meghallgatta. Mindenért hálát adok Istennek, még a deportálásért is, mert hiszen főleg az orosz koncentrációs táborban kerültem egészen az ő közelébe. De már a deportálásom előtti hónapokban is, a háború utolsó szakaszában, abban a végtelen kegyelemben részesültem, hogy azt kérhettem tőle, hogy szenvedésem és nélkülözésem árán méltó lehessek az Ő követésére megtisztult lélekkel” (Esterházy János Emlékkönyv, Századvég, Budapest 2002, 63. o.). Egy másik alkalommal nyíltan vallja: „Hitemet el nem vesztem… Imádkozom értetek” (Gróf Esterházy János – olvasom a cserkészek egyik meghívóján).
Keresztény meggyőződése azonban nem csak imádságos, vallásos gyakorlataiban mutatkozott meg, hanem szociális, emberbaráti tevékenységében, igazságérzékenységében is: „A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt” – mondta Esterházy János pozsonyi parlamenti képviselő. Ő volt a független Szlovákia parlamentjében az egyetlen politikus, aki 1942. május 15-én, a nácizmus tető pontján nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló 68-as számú törvényt” (Esterházy János még ma sem szabadult, Magyar Hírlap, 2007. március 10.). „Keresztény és demokrata lelkiismeretem kategorikusan ellenzi a zsidók deportálását” – jelentette ki Esterházy János, majd ezzel a vészjósló és prófétai indoklással hagyta el a szlovák nemzetgyűlés épületét 1942. május 15-én: „Veszélyes útra tért a szlovák kormány akkor, amikor a zsidók kitelepítéséről szóló törvényjavaslatot benyújtotta, mert ezzel elismeri jogosságát annak, hogy a többség a kisebbséget egyszerűen kiebrudalhatja” (Faképnél hagyta a nemzetgyűlést: [origo] 2007.04.28. 11:12).
Szociális és humanista érzékenysége ugyancsak mélyen vallásos hitéből fakadt. „Pozsonyi tartózkodásom alatt gyakran találkoztunk, így igazán elmondhatom, hogy jól megismertem a grófot – vallja egyik tekintélyes tisztelője és így folytatja: Őt tartom az ideális kereszténydemokratának. A gyűlöletet nem ismerte, de népéhez izzó szeretet fűzte. Ugyanakkor távol áll tőle minden sovénség. Jellemzőek azok a szavai, amelyeket 1938 őszén a bécsi döntés után mondott Kassán, amikor bejelentette, hogy Szlovákiában marad: <Mi, Szlovákiában maradt magyarok, ígérjük, hogy kezet adunk szlovák testvéreinknek. Az Anyaországban élő magyaroktól pedig azt kérem, hogy az oda csatolt szlovákok nemzeti érzéseit tartsák a legmélyebb tiszteletben, engedjék meg, hogy ugyanúgy élhessenek ott, mint ahogyan azt mi magunknak Szlovákiában követeljük.> Ezek a gondolatok a szlovák-magyar barátság alapjai lehetnek. – Esterházy Jánost jellemezve ki kell emelni – folytatja a tanúság tevő, hogy gyűlölt minden diktatúrát, minden erőszakot. Ugyanúgy ellensége volt a náciknak, mint a bolsevikoknak. Eme elkötelezettségének elvi alapja az a keresztény humánum, ami magyarsága és demokrata volta mellett, egyéniségének harmadik meghatározója” (Esterházy János Emlékkönyv, Századvég, Budapest 2002, 31. o.).
„A szovjet titkosszolgálat, majd a csehszlovák hatóságok egyebek között azért hurcolták meg, mert Esterházy János nyilvánosan elítélte a szovjetek által 1940-ben elkövetett katinyi (katyni) vérengzést, amelyben több mint 20 ezer lengyelt mészároltak le (vö. MTI, 2015. március 8. 15:43). Magyarsága mellett más vétket ellenségei sem tudtak felsorakoztatni ellene. „Egyetlenegy tény: vádak vádja: magyarságom” – fogalmazta meg Fábry Zoltán író (Esterházy János Emlékkönyv, Századvég, Budapest 2002, 85. o.).
Esterházy János visszaverte a gyűlölködés kísértését, Isten és törvényei mellett döntött, kitartása és a nemzetéhez való ragaszkodása ma is példaértékű. „Akik életében ismerték, tetteit és bátorságát csodálták, csodálják, azok vallják, igaz, szent életű ember élt közöttünk a XX. században. Esterházy János mártírhalált szenvedett magyarságáért, hitét, kereszténységét vállalva, megőrizve, vértanúként távozott erről a világról” (Soltész Miklós, vö. MTI, 2015. március 8. 15:43).
Hetényi József, egyik szovjet-gulag táborbeli rabtársa tanúsítja Esterházy Jánosról: „Az én szememben János bácsi, ott a szovjet gulagok poklaiban a magyarság szenvedő Krisztusává magasodott. Rabtársai szemében az igazi, hűséges Krisztus-követés példájává magasztosult” (Esterházy János Emlékkönyv, Századvég, Budapest 2002, 98. o.)
Esterházy János keresztény tanúsága és vértanúsága annak bizonysága, hogy mégis csak vannak olyan erkölcsi parancsok, amelyek az életösztönnél is drágábbak. Vannak értékek, amelyekért hősies életáldozattal fizetünk. Jézus ezt így fogalmazta meg: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért (Jn 15, 13). A keresztények ezért mindig tisztelték a vértanúikat, és azt is tudják, hogy piros vérük a hulló vetőmag, mely bőséges termést hoz – Sanguis martyrum semen christianorum – és: Sine sanguinis effusione non fit redemptio, azaz: vérontás nélkül nincs megváltás. Áldozatos munka nélkül nincs üdvösség. In cruce salus – Isten határtalan szeretetének legszebb szimbóluma a kereszt – az önfeláldozó szeretet, amely üdvösségre vezet.
Egyházunknak és különösen azon felelős, illetékes egyházi személyeknek a szégyene, hogy gróf Esterházy János keresztény tanúságát, vértanúságát mindeddig nem fedezték fel, vagy különböző politikai megfontolásokból nem akarják felismerni. Élettörténete és a tanúvallomások meggyőztek arról, hogy keresztény hitét, imádságos lelkületét, szociális érzékenységét, Isten- és ember iránti szeretetét a meghurcolt és megkínzott Gróf hűségesen megőrizte és hősiesen gyakorolta a legválságosabb időkben és a szörnyű kínzatások között is. Esterházy János megérdemli, hogy boldoggá avatási eljárása mihamarabb elkezdődjék, és nagyon remélem, hogy ez el is kezdődik. Esterházy János a keresztény helytállás hősies példája. A mai szentmisében érte imádkoztunk; adja Isten, és ezért imádkozunk továbbra is, hogy mihamarabb, mint Isten kedves gyermekének égi pártfogását is kérhessük.
Ma, amikor tisztelettel fejet hajtunk Esterházy János keresztény helytállása és vértanúsága előtt, vele együtt tisztelettel emlékezünk mindazokra, akik életüket áldozták embertársaikért: népünkért és a magyar szabadságért. Imádkozunk értük, ápoljuk emléküket és örökségüket.
Cserháti Ferenc