Nagy Ferenc

Esterházy János emlékére

Fáradtak vagyunk,
sejtjeinkben munkálkodik a halál is,
de az ige erejével
épüljӧn fel emlékedre katedrális.
Fényárban úszó tornyaiból
éltető Napként süssӧn ránk a lélek,
hordozva Isten tervének mását,
a teremtés virágbaborulását.
Mert lélek nélkül csak az anyagot formáljuk.
Ez az út Bábelhez vezet
és a tӧrmelék súlya alatt
nyӧghet időkig az emlékezet.
Rossz lett a világ, talán nem is hitted,
mikor népeink ügyét az Atya elé vitted
és vittél reményt nyirkos, hideg, sӧtét zugokba,
szeretetet a csillagokba.
Tested megtӧrték, de Krisztus békéjéből
táplálkozott lelked,
amikor felvetted roppant kereszted.
Mennyi szegény árva maradt
a csitári hegyek alatt, a Tátra alján,
Mátyusfӧldӧn, Csallókӧzben
s az egész Fӧldӧn ,
a Golgotán imádkoznak
kereszted tӧvében,
pedig értük szól az ének
katedrálisok belterében.
Uram, fogadd János testvérünket
szentjeid kӧrébe,
hogy imáinktól felvértezve
szórhassa szerteszét
a megbocsátás jussát,
s jӧvőt féltő üzenetét.

Facebook