Jánosy István
Keresztút
„Ezerszer Messiások a magyar Messiások.”
Esterházy János emlékére
Ő is megjárta az Ő keresztútját,
Mert mentette, védte az üldözötteket
Szenvedése egyre hasonlóbb lett
Megváltója szenvedéseihez:
köpdösték, kínozták, kigúnyolták
de ő a száját nem nyitotta meg.
Oh, én népem,
legyen neked példa kietlen szenvedése,
ne marakodj magaddal magtalan,
ne borulj le az aranyborjú előtt,
magzataidat az anyaméhben kivesztve,
magad gyors fogyásra ítélve, pusztulásra,
lombtalan fa, lekaszabolt virág.
Szeresd, aki téged jobban szeretett,
kit mégse becsültél: sírja jeltelen.
Garai István
Esterházy János könyörgése
(a Sangradok Protok-i büntetőtáborban a Komi Köztársaság területén, 1949 januárjában)
Már több, mint három és fél éve élek büntető táborokban
itt északon, a komik földjén ártatlanul, megalázottan
Elviselem sorsom itt is, amit a fajgyűlölet rám mért.
Mosolygok, remény magvát hintem, életem ajánlom vert hazámért. .
Ó hány Dosztojevszkij-regényhős körülöttem! Nyelvük beszélem.
Fojtott sikoly már valamennyi, s itt tengődnek, sínylődnek vélem.
Őrölnek a napok, az évek – és történés, cselekmény: semmi.
Miféle dráma ez Uramisten? Önhitetés: szabadnak lenni?
Egy Kárpátok alatti sértett, dühödt-kis népnek elfogultja,
vészbíróként ítélt halálra, s lettem e birodalom foglya.
Bűnöm? – Hogy szórványban élt honfitársaim buzdítottam:
Álljanak helyt valahányan a ránk zúduló viharokban.
Tartsanak össze! Ne adják fel joguk a létre, nyelvre, szóra-
de mondjanak NEM-et a gyűlöletre, a mást elüldözni biztatóra.
A nemzeti mohóság ölyve rámcsapott, karma között vergődöm.
De sorstársam itt minden rab már, és testvérem lett minden őröm.
Uram! Életem felajánlom -fordulhat kocka- rosszban, jóban,
hogy éljen minden nép békén a Kárpát alatti nagy „kohóban”.
Példa legyen legalább sorsom, ha meg kell halnom börtönágyon –
és engesztelő áldozatként fogadd, Uram, vértanúságom!
1990. X. 7.
Baka Györgyi
A LÉLEK KERESZTÚTJÁN
Esterházy János emlékére
A félreállítottak, üldözöttek
szívdobogásának hangja volt
az övé: szelíden, kitartóan,
kifinomult érzékenységgel
küzdött a felvidéki magyar
kisebbség jogaiért.
Kitépték nemes, hűséges,
hittel teli élete harmóniájából,
a nyitrai várhegy fény-zöldjéből,
de szabadságtól megfosztva
sem hagyta el a rábízottakat.
Az igazság útját választottam.
Parancsolataidhoz ragaszkodom.
Szovjet börtönökben,
eltetvesedve, sebekkel tele,
gyötrések, zsarolások,
több éves munkatábor szilánkos
ideje alatt szervezete legyengült,
fűtetlen barakkokban, csupasz
deszkapriccsen feküdt magas
lázban, patkányok között,
csonttá és bőrré aszalódva.
A mélységből kiáltok hozzád,
Istenem, hallgass meg engem!
Türelemmel viselt fogságában
is sugárzott belőle a lelkierő,
mint jó apa, fiatal rabtársait
segítve, erősítve oszlatta szét
a rájuk szövődő félelem ködét.
Népéért való vezeklésként
némán hordozta keresztjét.
A Te üdvösségedben van az én lelkem,
és a Te igéidben remélek.
A koholt vádak alapján hozott,
ellenszavazat nélküli halálos ítélet
súlya alatt, miként a gyertya,
fénnyé égette magát a börtön
7832-es foglya. Népe hiába
fogadta szívütötten az ítéletet,
fellebbezésnek helye nem lehetett.
Nem vagyunk az éjszakáé,
sem a sötétségé.
Szabadíts meg minket, Uram!
Az életfogytiglanra változtatott
„kegyelem” után újra börtönök,
magánzárkák jéghideg poklában
töretett meg a teste, sorsa mégis
a lélekszabadság csodája lett!
Hiába borították be széthasított,
kifordított arcú nappalok, ő
a tört lombok ezüstjében kápolnát
látott, feje fölfelé fordult, válla, nyaka
megfeszült, úgy vágyott egész lényével
a magasba törő kupola csúcsába,
a fénylobogású Szentlélek-madár
szárnycsapásainak sodrába!
Már semmi sem törhette
az anyagba, visszavonhatatlanul
átadta magát küldetésének,
szolgájaként a Világosságnak.
A mírovi börtön rettenetében
a foglyok kenyerük apró morzsáiból
Krisztus arcát formázták meg,
megváltást álmodva a kovászba.
Boldogok, akik háborúságot
szenvednek az Igazságért,
mert övék a mennyeknek országa.
1957. március 8-án meghalt az egyik
legártatlanabb vértanú, kereszthordozó.
Hamvait tömegsírba dobták, ahol
a határtalan csönd takarója alatt
rabtársai poraival összekeveredve,
sorsa örökre egybeforrt szlovák, lengyel,
cseh és magyar vértanú társaival.
Lelkük a szabadító szeretetbe szárnyalt.
Utolsó kívánsága, hogy megszentelt
földben nyugodjék, immár teljesült,
fölépült a lélek-kápolna, létéért
hálát zengve szólnak a harangok.
Isten otthont ad a hontalannak,
a foglyoknak visszaadja szabadságát.
Megjelent az Isten szolgája Esterházy János emlékkönyv III.
„Esterházy – breviárium” – Kövesdi Károly recenziója
Nagy Ferenc
Esterházy János emlékére
Fáradtak vagyunk,
sejtjeinkben munkálkodik a halál is,
de az ige erejével
épüljӧn fel emlékedre katedrális.
Fényárban úszó tornyaiból
éltető Napként süssӧn ránk a lélek,
hordozva Isten tervének mását,
a teremtés virágbaborulását.
Mert lélek nélkül csak az anyagot formáljuk.
Ez az út Bábelhez vezet
és a tӧrmelék súlya alatt
nyӧghet időkig az emlékezet.
Rossz lett a világ, talán nem is hitted,
mikor népeink ügyét az Atya elé vitted
és vittél reményt nyirkos, hideg, sӧtét zugokba,
szeretetet a csillagokba.
Tested megtӧrték, de Krisztus békéjéből
táplálkozott lelked,
amikor felvetted roppant kereszted.
Mennyi szegény árva maradt
a csitári hegyek alatt, a Tátra alján,
Mátyusfӧldӧn, Csallókӧzben
s az egész Fӧldӧn ,
a Golgotán imádkoznak
kereszted tӧvében,
pedig értük szól az ének
katedrálisok belterében.
Uram, fogadd János testvérünket
szentjeid kӧrébe,
hogy imáinktól felvértezve
szórhassa szerteszét
a megbocsátás jussát,
s jӧvőt féltő üzenetét.
