A Bécsi Magyar Történeti Intézet indítványozására a Bécsi Balassi Intézet és és a Collegium Hungaricum Bécs (Hollandstraße 4, 1020 Wien)  Balaton – termében a vértanú sorsú Gróf Esterházy Jánosra emlékezve 2018. február 21.-én Bécsben két előadást magába foglaló estet rendezett.

Az első előadás  Dr. Molnár Imre (történész, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója):

Gróf Esterházy János, a cselekvő elhivatottság példaképe

a második előadás Istenes József (építész):

Kairosz – Az idő beteljesedése – Nemzeti zarándokhely a Zoboralján,

Az Esterházy János Zarándokközpont Alsóbodokon című előadása volt.

A 19 órától kezdődő est díszvendége  Őexc. Dr. Perényi János, Magyarország ausztriai nagykövete volt. Beszédében gróf Esterházy János politikai hitvallását példaként említve az európai és ezen belül a Közép-Európai nemzetek összefogásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi években a szlovákiai politikummal is javult a magyar politika viszonya, de ez a szint még mindig nem elég Esterházy János politikai rehabilitációjának elérésére Szlovákiában. Kiemelte a szlovák történészek közvetítő feladatának fontosságát ebben az ügyben.

Az estet Dr. Bertényi Iván, a Bécsi Balassi Intézet tudományos igazgatója moderálta, aki kiemelte az együttműködő szervezetek közül a Magyar Történeti Intézetet és a bécsi magyar kultúregyesületet az Európa Clubot, élén Dr.Smuk András elnökkel. Az előadásokat a mintegy harminc főnyi közönség nagy érdeklődéssel és meleg szívvel fogadta. Az est végén az érdeklődők megvásárolhatták Dr. Molnár Imre „Esrterházy János élete és mártírhalála“ című könyvét, majd pedig kötetlen beszélgetés alakult ki az előadók és a fogadó közönség közt az est szervezőinek aktív részvételével.

Az est atmoszféráját Mag. Czyzyk Leslie /László/ néhány fotója illusztrálja.

                                                                                                          Istenes József

 

Facebook