Évközi 31. hét szerda, I. évben
Róm 13,8-10; Zsolt 111, 1-2. 4-5. 9; Lk 14
„Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel!”
Krisztusban szeretett testvérek!
Ezen az emlékhelyen, ahol gróf Esterházy János hamvai nyugszanak, szívünkbe fogadjuk Szent Pál apostol imént idézett szavait a Rómaiakhoz írt levélből. Hiszen személyében olyan keresztény alakja tárul elénk, aki az egyetemes krisztusi szeretet horizontján élt és tevékenykedett. Itt összekapcsolódik az Isten és felebarát szeretete, amely elválaszthatatlan egymástól. Aki igazán szereti Istent, az szükségképpen szereti felebarátját is, és fordítva is igaz: aki önzetlenül, áldozatot is vállalva szereti embertársát, az léte mélyén nyitott Istenre. A felebarát iránti szeretet olyan belső igény, amely teremtettségünkből fakad. Isten, aki megosztja önmagát teremtményével, úgy alkotta meg az embert (saját képmására), hogy a másik felé való nyitottságban találja meg önmagát. Ennyiben a szeretet nem csupán a természetes dimenziót érinti, hanem Istent, aki a szeretet forrása. Benne a felebarát, az embertárs a „másik önmagunk”. Aki fontos számunkra. S teljesen csak akkor találhatunk önmagunkra, ha ajándék leszünk felebarátunk számára. „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt” – mondja Jézus. Odaajándékozza a másik szolgálatára. Akiért érdemes élni… Akiért (akikért) Esterházy János is élt és küzdött!
Esterházy János élethivatása nem volt könnyű. Különösen politikai pályafutása, amely a szent megjelenítésének kontextusában mindig igényes, ha az egyénnek a társadalomhoz és az államhoz fűződő viszonyát vesszük figyelembe. Aki azonban a kegyelemben él, erőt kap Istentől, hogy ne saját tekintetével lássa a világot, hanem Istenben. Így tudja Isten országát szolgálni a szeretetben. Esterházy János hite ehhez alapot adott. Istenben tudta látni a közösség javát, a közjót. Amikor övéiért küzdött, a szeretet mindent fölülmúló ereje járta át. Azt akarta, hogy „a mindenkiért való munka átfogó ereje és a felebaráti szeretet melegsége” hassa át az emberek szívét. A szeretetből értünk meghalt és feltámadt Krisztus Szentlelke által ugyanis erőt ad az embernek, hogy teljesíteni tudja hivatását.
A Gaudium et spes zsinati konstitúció – amely az Egyház és a világ kapcsolatát kívánja felvázolni a kihívások konkrét formáira vonatkozóan – azt mondja, hogy „a hit új fényt vet mindenre, s föltárja az egész ember hivatására vonatkozó isteni tervet, így tehát az elmét az igazi emberi megoldásokra irányítja” (Gaudium et spes, 11). Megalapozza és egyben megőrzi szabadságát. Szabad az, aki a jót cselekszi, az értékes mellett dönt, és meg is valósítja. Ez a szabadság Isten fiainak szabadsága, amit Krisztus erejével ér el az ember. Krisztusban akarja látni a világot és önmagát, és meglátni Krisztust a világban, az emberben… Az embert emberhez kötő kapocs a szeretet, amely Isten „szívéből” fakad. Mi a szeretet mindent összefonó erejében akarunk élni.
A lelki élet is a dinamikus szeretet-kapcsolattól függ. Az Úr Jézus ad ehhez erőt. Nem nehéz szeretnünk azt, aki minket is szeret. Az ellenség szeretete azonban természetfölötti kegyelem. Esterházy János a hitben kimondta az igent a teljes szeretetre. Életrajzát olvasva egyértelmű lehet számunkra, hogy a mindennapos tudatos jelenlét és küzdelem jegyében zajlott élete, szeme előtt tartva a szeretet mindent legyőző erejét. 1938-as karácsonyi gondolatai Szeretet mindenki iránt címmel is a tökéletes szeretetre hívnak, magyart és szlovákot egyaránt. Ő maga mondta, hogy „a magyar és szlovák népnek lelke föltétlenül összhangba hozható, és azt összhangba is kell hozni, mert sok a közös lelki adottságunk”. Egymásban Krisztust kell látnunk, aki a szeretet egységére hívja a világot. Ezzel persze nem ellenkezik az igazságosságra való igény, amelyet az egyes nemzetek, nemzetiségek fogalmaznak meg, saját jogaikért küzdve. Esterházy János példás életében látható, hogy a szeretet zászlaja alatt, szentül is lehet egy nemzeti közösség (kisebbség) autonómia-törekvéseiért harcolni, miközben a másik oldal nem szenved kárt és sérelmet. A szeretet krisztusi princípiuma tiszta, dinamikus, lényegre irányuló és teljességre, egységre törekvő. Akkor is, ha ennek megvalósítása sok akadályba ütközik vagy nem értik az emberek. Szent Pál írja: „A szeretet nem tesz rosszat felebarátjának. A törvény teljessége a szeretet” (Róm 13,10).
A szeretet kihívás a lét teljességének megélésére. Kihívás és kötelesség, mely Isten szándékát tükrözi, fáradozva a világ dolgaiban. Amikor az Úr imájában, a Miatyánkban azt imádkozzuk, hogy „jöjjön el a te országod”, nem csupán Isten országának végső, Krisztus visszatérésével történő eljövetelére gondolunk, hanem Isten országának megjelenésére konkrét, mindennapi életünkben. Épp ezért az Isten és mennyország utáni vágy – amelyet nap mint nap fel kell szítanunk szívünkben – az Egyházat nem térítheti el küldetésétől e világban, sőt még inkább kötelezi. Pünkösd óta ugyanis az ország eljövetele az Úr Lelkének a műve, aki Krisztus művét folytatja a világban és mindent megszentel. Az ember ugyanakkor földi élete folyamán mozgásban, fejlődésben van. Sohasem hasonlítható valamilyen késztermékhez. Mindig nyitottnak kell lennie a változásra, a jobbulásra és a növekedésre. Az előrehaladás (ordo promotionis) rendje kíséri. Nem állhat meg, ha már valamit megszerzett – itt persze a lelki értékekre gondolunk. Szüntelenül nyitottnak kell lennie az Úrra. Mindez a nyitottság pedig öröm és béke forrása szívében, mert Isten országa Pál szerint „(…) igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben” (Róm 14,17). A hívő megnyílik Isten felé, és engedi, hogy belépjen személyes világába. Így egyesül Krisztussal, miközben szeretetben szolgálja embertársát. Esterházy János életében is megláthatjuk az Isten iránti szeretet és a felebarát szolgálatának példaértékű összefonódását, oly módon, ahogy erre Krisztus Urunk hív bennünket. Nyissuk meg szívünket mi is, hogy az evangélium erejében tudjunk járni. Ámen.
Fóthy Zoltán