Alapige: Jelenések könyve 11,1-19 “Ekkor pálcához hasonló mérővesszőt adtak a kezembe, és ez a szó hangzott: Kelj fel, és mérd meg az Isten templomát, az oltárt és az ott imádkozókat; de a templom külső udvarát hagyd ki, és ne mérd meg, mert odaadatott a pogányoknak, akik a szent várost tapodják negyvenkét hónapig. Az én két tanúmnak pedig megadom, hogy ezerkétszázhatvan napig prófétáljanak zsákruhába öltözve. Ők az a két olajfa és a két gyertyatartó, akik a föld Ura előtt állnak. Ha valaki bántani akarja őket, tűz tör elő szájukból, és megemészti ellenségeiket, és ha valaki bántani akarja őket, annak így kell megöletnie. Nekik megvan az a hatalmuk, hogy bezárják az eget, hogy ne essék eső prófétálásuk napjaiban; és van hatalmuk arra, hogy a vizeket vérré változtassák, és megverjék a földet mindenféle csapással, ahányszor csak akarják. És amikor bevégzik bizonyságtételüket, a fenevad, amely feljön az alvilágból, hadat indít ellenük, legyőzi és megöli őket. Holttestük a nagy város utcáján hever majd, amelynek neve lelki értelemben Sodoma és Egyiptom, ahol az ő Urukat is megfeszítették. A népek és a törzsek, a nyelvek és a nemzetek fiai látják az ő holttestüket három és fél napig, de nem engedik sírba tenni. A föld lakói pedig örülnek ennek, és vigadnak, ajándékokat küldenek egymásnak: mert ez a két próféta gyötörte meg a föld lakóit. A három és fél nap elmúltával azután Istentől az élet lelke szállt beléjük, és lábra álltak. Nagy félelem fogta el azokat, akik látták őket. És hatalmas hangot hallottak a mennyből, amely így szólt a két prófétához: Jöjjetek fel ide! És ellenségeik szeme láttára felmentek a felhőben a mennybe. Abban az órában nagy földrengés támadt, és a város tizedrésze összedőlt, a földrengés megölt hétezer embert, a többieket pedig rémület szállta meg, és dicsőítették a menny Istenét. A második jaj elmúlt: íme, a harmadik jaj eljön hamar.
A hetedik angyal is trombitált, és hatalmas hangok szólaltak meg a mennyben: A világ felett a királyi uralom a mi Urunké és az ő Krisztusáé lett, és ő uralkodni fog örökkön-örökké. Ekkor a huszonnégy vén, akik Isten előtt ülnek trónjaikon, arcra borultak, és imádták Istent, és így szóltak: Hálát adunk neked, Urunk, mindenható Isten, aki vagy, és aki voltál, hogy nagy hatalmadat kezedbe vetted, és uralkodsz. Haragra lobbantak a népek, de eljött a te haragod és a halottak felett való ítélet ideje, hogy megadd a jutalmat szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek, és azoknak, akik félik a te nevedet, a kicsiknek és a nagyoknak, hogy elpusztítsd azokat, akik pusztítják a földet. És megnyílt az Isten temploma a mennyben, és megjelent templomában az ő szövetségének ládája, és villámlás, zúgás és mennydörgés, földrengés és nagy jégeső támadt.“
Kedves Testvérek!
Az igazság megítélésének a kérdése mindig fejtörést okozott a világnak. Azok számára, akik Istent szeretik ez a kérdés nem kérdés. Isten a mindenség Ura, az igazság maga, akinek hatalma megkérdőjelezhetetlen. Hatalmát és uralmát nem önkényből meríti, hanem Krisztusban mutatta meg és erősítette meg a földön. A Báránynak adatott minden hatalom, mert méltónak bizonyult arra, hogy a kezébe vegye az élet könyvét és a bírói székbe üljön. Ő az, aki megalázta magát, szolgai formát vett fel. Végül eljön, mint hatalmas király, aki méltó arra, hogy ítéletet tartson a világ felett.
Nemcsak a mennyben uralkodik, hanem a földön is. Amikor visszajön, igazságot tesz. Nemcsak onnantól övé a hatalom és igazság, amikor minden láthatóvá válik, hanem ma is övé minden hatalom, amikor az rejtve van sokak előtt. Ezért kell hozzá méltó módon élni. És nemcsak hozzá méltó módon, hanem azokhoz is, akiket elküldött, akik az ő nyomdokában jártak a múltban és járnak a jelenben. Méltónak kell maradni egymás előtt, szeretteink előtt, és népünk előtt. A méltó Király mellé méltó szolgák kellenek, tanúk, ahogy itt a Szentírás írja. A szolgákat Isten választja ki és küldi el. Ők nem a saját igazságukat hirdetik, nem maguknak szereznek nevet és dicsőséget, hanem Isten emeli őket ebbe a rangba. Méltóságot egyedül Isten adhat. A világ urai nem ismerik fel ezt az utat. Csak azt az utat ismerik, amit ők választanak, amelyen ők járnak. Krisztus tanítványai számára a mesterük a mérce, Ő számukra az út, az igazság és az élet. Erre az útra kell lépni mindenkinek, aki győzni akar. Előbb magát kell megüresíteni annak, aki követésre méltóvá akar válni.
Krisztus az élet, bennünket pedig tanúságtételre hív az Úr. Az a feladatunk, hogy tanúk legyünk. A tanúkra jellemző, hogy világosan látják, hol van helye Krisztusnak a világban. Nem a perifériára, nem az utolsó helyek valamelyikére állítják Krisztust, hanem a legméltóbb helyet készítik számára. Imádják Őt, mindenek felett, és neki adnak számot mindenről. Nem ismernek el más uralmat maguk felett, csak Krisztus uralmát. A bűnre nem mondják azt, hogy hiányosság, a hazugságra, hogy féligazság. Mindent Krisztushoz mérnek. Nem a sötétséget szolgálják, hanem a világosság Urát. Számukra is az egyedüli világosság jött el a világba. Ők is oda állnak, ahol Krisztus áll, az Ő világosságába. Ezért bennük nincs ámítás, nincs hazugság, nem elégszenek meg szólamokkal, ígéretekkel. Ők is oda állnak, ahol fény van. És arról az igazságról tesznek tanúbizonyságot, amit felülről kaptak. Arról lehet megismerni ki az igaz tanú a világban, hogy őket is alázatra indítja az, amiről tanúskodnak. Krisztus igazsága mindenki felett áll, így ő felettük is. Megalázzák magukat Isten előtt, hisz ők is emberek, szükségük van a megtisztulásra. Isten előtt meghajolnak, hogy a világ előtt ki tudjanak egyenesedni. Megtörheti őket a teher súlya, meg lehet őket alázni, be lehet feketíteni a nevüket, rabosítani lehet őket, kiiktatni a főáramlatból, de azt az igazságot, amit hirdettek, azt nem lehet elnémítani, annak a fényét nem lehet örökre homályban tartani. Az igazság ereje, fénye túlragyogja a sötétség erőit. Mert az egyik tanút követi a másik, és az újabb és újabb tanúságtévő. Ha mindenki elvész is, a kövek fognak beszélni ott, ahol a tanúk már nem beszélhetnek.
Két tanú jelenik meg a földön. Prófétálnak, vagyis bele látnak Isten tervébe, szándékába, munkájába. Ehhez a munkához
zsákruhát öltenek. A gőgösség eltaszítja az embereket. Az Isten előtti bűnbánat alázatra tanít. Amíg prófétálnak és az igazságról beszélnek, magukat is alávetik Isten mércéjének. Megvizsgálják, nem állnak e az igazság útjában. Lehetne az igazságról bársonyszékben ülve is szép történeteket mesélni. A szeretetről, a hűségről könnyebb elmélkedni, mint megtartani. Mese helyett viszont a véres valósággal kell szembenézni az Isten szolgájának. A bűnnel, az igazságtalansággal, a szeretetlenséggel szemben kell felvenni a harcot. Krisztus igazságát és tisztaságát kell védelembe venni, vállalva érte a szenvedést, a meghurcoltatást, a börtönt, és ha kell a halált.
Mert Isten mindent megmér, ami a földön van. Engem, téged, életünket, cselekedeteinket. A látomásban Jánosnak meg kell mérni a templomot, Mindent meg kell mérjen, ami a templomon belül van. Ami azon kívül van, azt nem, arra rá sem kell nézni. Csak az számít, ami belül van. Ami a szíven belül van. Csak annak van élete, aki a templomon belül
tartózkodik. Akik kívül vannak, azoknak az élete nem ér semmit. Pedig a pogányok udvara nagyon közel volt a templomhoz, oda bárki beléphetett. Minden ott zajlott, ami a jeruzsálemi közösségi élettel összefüggött. Azt mégsem kell
megmérni Jánosnak, mert csak annak van súlya, mérete, értéke, ami a templomon belül van. Csak annak az életnek van értelme, amelyik bent, a templomban zajlik, amit Isten elé viszünk, amit Benne keresünk, amit Vele harcolunk végig. Lehet a kultúra szép, a politika veretes, a vallásosság buzgó, a gazdaság erős, lehet jólét, tiszta értelem, jóakarat az emberekben, – csak az ér valamit, aminek köze van Istenhez, ami belőle indult el, és hozzá érkezik vissza, ami őt magasztalja. A többi csak hasonmás, csak látszatélet, a többi a halál kultúrája.
Sokan vannak, akik azt gondolják, elég csak a templomhoz közel állni. Elég az ő udvara körül járatosnak lenni. Elég szeretni az egyházat. Istent kell szeretni, tanúvá kell válni. Világítani kell.
Ehhez oda kell állni a világosság alá. Zsákruhát kell ölteni, meg kell alázni magunkat Isten előtt. És beszélni kell az igazságról. Annak, aki élni akar, aki tenni akar, oda kell állni Isten elé. – Legyen az nyomdász, vagy szántóvető, orvos, vagy kereskedő, legyen az közéleti szereplő vagy politikus, akkor van értéke a szolgálatának, ha az Isten által meg van mérve és Isten által megáll. 2020-ban választások lesznek, Trianon évforduló lesz.
Ki tud odaállni Isten és az emberek elé, és azt mondani, az én szolgálatomat meg lehet mérni, az megfelel az isteni mércének, az mindenkor megáll?
Ki tud az igazság mellett szót emelni? Kinek olyan az élete, mint Krisztusé?
Ki képes vállalni a terheket, vállalni a megaláztatást? Ki képes megküzdeni a démonokkal, saját démonaival, a világ uraival, hatalmasaival, szembenézni a fenevaddal?
100 év telt el Trianon óta. Azóta tudjuk, hogy az akkori szétszakítottságnak csak vesztesei vannak. Kárpát-medence nemzetei közül sokan azt gondolják magukról, hogy élnek.
Országok, nemzetek hitték el, hogy lehet a másik felett átlépve feljebb jutni, áldást szerezni. Szinte minden nemzet végig
nézte, vagy nézi a maga önteltségének jutalmát. Csehszlovákia és Jugoszlávia szétesett, önpusztító háború marta szét a délszlávokat, a csehek ateistákká váltak, Szlovákia a korrupció melegágya, Romániában politikai káosz uralkodik, Ukrajnát polgárháború teszi tönkre, a magyar népet a liberalizmus fojtogatja. A felvidéki magyarokat a beletörődés és a húsosfazék szeretete morzsolja föl, olvasztja be. Isten, hit, szeretetet, bizalom és tisztelet hiányában élik életüket a nemzetek és népek.
Az elmúlt 100 év szólt a szeretetlenségről, a véres háborúkról, a gátlástalan haszonszerzésről, a másik leigázásáról, az erőtlenek kisemmizéséről, a történelem meghamisításáról, az agyak átmosásáról. Száz év azzal telt, hogyan fosszák ki a védtelent, hogyan kell megalázni a gyengébbet. Hogyan kell beolvasztani a másik nemzetet, megkérdőjelezni a másik nemzet jogait, leszűkíteni mozgásterét. 100 év szólt arról, hogy ne az igazságot kövessük, hogy ne legyünk szócsövei az igazságnak, hanem legyünk mindennel elégedettek, törődjünk bele sorsunkba. 100 év arról szólt, hogyan kell kiszorítani a másikat a hatalomból, a közéletből, kié marad a konc, kié lesz a legnagyobb falat. Arról szólt, hogy az igazat eltiporják, hogy a szeretetet és igazságot el lehet taposni, nem érdemes becsületesnek maradni, és büntetlenül lehet átgázolni mindenen.
Az emberek azt látják, az igazságot el lehet hallgatni, nyomni, a tanúkat meg lehet venni, vagy meg lehet őket félemlíteni. Vagy egyszerűen le lehet győzni az igazságot erővel, hazugsággal, hamis vádakkal. A két tanút is megölték, akik az igazat szólták, akiket Isten küldött. A gyilkosok örömünnepet tartottak temetetlen tetemeik felett. 1957-ben ki lehetett végezni az 56-os forradalmárokat, majd megkötözni lábaikat, fejjel lefelé faládába helyezni testüket, meggyalázni őket holtukban is. Jeltelen sírba elkaparni őket, hogy a nemzet emlékezetéből is kitöröltessenek. Ugyanígy hagyták Esterházy Jánost a felvidéki magyarság igaz tanúját, hogy krisztusi szenvedések között börtönben, zsákruhában, a háborús bűnösség bélyegével a homlokán sorvadjon el, távol szeretteitől és szülőföldjétől. Mindezt meg lehetett tenni, de Istentől az igazságot nem lehet elvenni, az ő emlékezete örök. A vértanúk vére felfelé kiállt.
Az emberek hamar megfeledkeznek az igazságról, megfutamodnak, nem látják Isten hatalmát, végtelen szeretetét, áldozatát.
Ő az, aki igazságot szolgáltat holtukban is a tanúknak. Azoknak, akik az igazságért küzdenek. Akiket megöltek feltámasztja és nemcsak őket, de az igazságát is megmutatja. Elkergeti, elpusztítja a gonoszt.
Az itt felolvasott számok, mind 3 és fél éves időszakot ölelnek fel, amely pontosan a fele a 7-es számnak. Ez azt jelenti, hogy minden töredékes a földön. Csak akkor válik bármi is egésszé, teljessé, ha az Isten előtt van, ha ő munkálkodik. Ő véghezviszi akaratát, érvényesíti igazságát. Sohasem szabad őt kihagyni semmilyen számításból. Számára nincsenek félbehagyott dolgok. A bűnös bűnhődni fog. Aki Krisztusért tudott szenvedni, arról lekerül a gyalázat és azokra száll, akik megölték az igazat.
Ezért ma is tanúkat hív el az Úr. Nem véletlenül itt is két tanú ölt zsákruhát és prófétál, és végzi küldetését. Amit ketten tesznek, az megerősítést nyer. Két tanú bizonyságtételének van hitelessége. Egy tanút még el lehet nyomni, de kettőben már erő van. Ez a két tanú lehet akár két nemzedék is. Esterházy János nemzedéke és a mai nemzedék.
Mennyire vagyunk mi hitelesek? Mennyire méltók a gróf életéhez?
Érezzük mekkora nagy a felelősség rajtunk? Tanúvá, igazzá, szentté, Istenben bízóvá kell válni a népnek és vezetőinek. Csak így lehetünk méltó utódai a grófnak. Az a nép és nemzedék, amely Istenre tekint, győzni fog. Győztes lesz mindenki, aki dicsőíti Istent az ő házában, országában, templomában. Győztes lesz az, aki végig hűséges marad. Ámen.
Elhangzott 2020. január 8-án, Alsóbodokon, a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolnában, az ökumenikus istentiszteleten.