Böjte Csaba testvér szentbeszéde május 6-án Déván, az Isten Szolgája, Esterházy János boldoggá avatásáért végzett online szentmisén.
Kedves és szeretett testvérek! Hisszük és valljuk, hogy van egy közös mennyei Atyánk, s egészen biztosan ennek a Mennyei Atyának az az akarata, hogy az Ő gyerekei ne marakodjanak maguk között, hogy a problémájukat szép szóval, párbeszéddel úgy oldják meg, hogy az mindenkinek a javára váljon. Az erősebb ne vegye el a gyengébbnek a tányérjából az ételt, ne lökje fel és ne bántsa! Ugye messze vagyok én, hogy úgy mondjam, mindettől! De mégis azt tudom mondani, ha egy gyermekotthonba bemegyek, nyolcvan házunk van és azt látom, a gyerekek testvéri szeretettel együtt vannak, hát úgy játszanak, incselkednek, kacagnak egymással, pillanatok alatt azt az ember észreveszi. Úgy gondolom, hogy olyan nagy probléma itt nem lehet, az az öröm, az a testvéri együttlét engem boldoggá tesz. Mennyivel inkább a Mennyei Atyánk, és azt gondolom, a Mennyei Atya nem csak úgy elvárja meg jólesik neki, hogy mi testvérekként szeretetben éljünk. Szeretne segíteni ezen az úton bennünket. Ezért küldte az Ő drága Szent Fiát, ezért küldte annak idején a prófétákat is, hogy megmutassa, hogyan tudnánk békében együtt élni, országát építeni, mint egy nagy család. Olyan szép látni azt, hogy Jézus senkivel nem veszekszik össze. Nagycsütörtök, Nagypéntek után feltámad és nem kezdi kiosztani az apostolokat: “Péter, akkor engem ismersz- e, ismered-e ezt a kakast? Nem szégyenled magad?” Nincs ilyen. Jézus a közösséget nem veri szét, feltámadása után is együtt maradnak, s milyen szép pünkösdre készülnek, együtt vannak az apostolok. Ott vannak Máriáék, a többiek, együtt imádkoznak. Igen, én hiszem azt, hogy a mi jóságos Mennyei Atyánk nem teremt olyan helyzetet, ahol valakinek igaza volt és másoknak nincs. Én életemben mindig arra törekedtem, hogy olyan megoldást hozzak, ami mindenkinek jó. Például most csinálunk egy gyermekvédelmi otthont, hívtak szeretettel, Eszternekre. Emlékszem, az volt a gond, hogy a gyerekek bukdácsoltak, kimaradtak az iskolából. Hát romanegyed is volt, meg minden, a tanítók úgy érezték, hiába, falrahányt borsó, amit csinálnak. Akkor én alkalmaztam egy kedves fiatal nőt, aki szépen összeszedte a gyerekeket, ezeket a bukdácsolókat, akiket a tanárok délután az ő gondjaira bíztak. Az iskolában volt délelőtt óra, délután napközi otthon, nem volt teljesen ez se mindenkinek jó. Észrevettük a faluban, hogy volt egy család, eladó házuk volt, nagyon szép hely, egy patak folyt keresztül arra. Ma nincs ott út, csak a patak, olyan mint Velence, s ott egy régi tornácos faház. Mondták hogy nem tudják eladni, már rég árulják. Ugye, ha nincs út nem lehet autóval odamenni, akkor mi van? Autóval oda lehet menni, de a vízen kell felmenni, mert nem olyan nagy a patak, de persze, ha megárad, akkor már nem lehet felmenni. Persze olcsón megvettük és az a fiatalasszony, fiatal kolléganőjével a kertet szépen rendberakta. A gyerekek úgy örvendenek, úgy élvezik, hogy télen van hol hokizni, korcsolyázni. Nyáron meg ott folyik el a ház előtt a patak. Nekik egy paradicsom. Amit autóval kell bevinni, azt mi valahogyan bevisszük a házba. Azóta ott működik ez a napközi otthon. Jó a gyerekeknek, mert van, aki foglalkozik velük, jó ennek a két hölgynek, mert van egy munkahelye a faluban, otthon, nem kell, hogy idegenbe járjanak. Jó az magának a községnek, mert ezeket a gyerekeket összeszedték, foglalkoznak velük, ott van gyümölcsös is meg minden. Nem járnak a falunak a kertjeibe, szilvát, ezt-azt lopogatni. Helybeli a plébános, vannak neki tehenei, minden nap ad tejet nekik. Közben a gyerekek elmennek összeseperni a levelet, segítenek a templom körül. Oda-vissza mindenkinek jó. Nincs egy játékos, akinek rossz lenne ez, aki ebből a döntésből kimaradt és neki most fáj. Azt gondolom, a politikusoknak pont ez lenne a dolguk, hogy valahol úgy álmodják a jövőt, hogy ne fájjon se a kissebbségnek sem a többségnek, sem senkinek. Én hiszem, hogy van olyan megoldás, Esterházy is hitte, Márton Áron is hitte.
Gróf Esterházy János 1957-ben halt meg, akkor édesapám is a börtönben volt. Nehéz idők voltak akkor. Nem a párbeszéd, nem a tolerancia évei voltak, hanem az erőszak, a gyűlölet, a harag évei voltak. Mindenesetre Márton Árontól és Esterházy Jánostól is megtanulhatjuk a párbeszédre való készséget. Azt, hogy a Mennyei Atya akaratához ragaszkodtak, akárcsak Jézus Krisztus. Hisz Jézusnak is egy-két szavába került volna, s elengedték volna. De Ő azt mondta, amit a Mennyei Atya üzent a mai evangéliumban, milyen világosan megmondja. Ő csak azt mondhatja, amit a lelkiismerete diktál, amit a Mennyei Atya általa a világnak mondani akar. Ugyanezt mondta Esterházy is. Volt két szép gyereke, fiatal felesége. Menekülhetett volna, felkínálták neki, de nem tette meg. Nem csinált semmi rosszat. Ő hiába megy el, a probléma itt marad. Végül fiatal élete a börtönben ért véget. Én azt gondolom, testvéreim, az ő példájuk nem félelemmel, kishitűséggel, reménytelenséggel kell, hogy eltöltsön bennünket, hanem bizalommal. Bíznunk kell abban, hogy ez a térség is egymásra talál. A napokban ünnepeltük Szent Adalbertet, Szent Bélát. Az Esztergomi főegyházmegye legnagyobb templomának ő a védőszentje. Ő Csehországban volt püspök, Lengyelországban s Magyarországon hirdette az evangéliumot. Mindenütt a visegrádi országokban őt tényleg szentnek tartják. Poroszországban halt vértanúhalált, a lengyel herceg annyi aranyat adott állítólag érte, ahány kiló volt, hogy megvegye. Ma Prágában is, Lengyelországban is az ereklyéjét nagy becsben tartják, s Magyarországon is. Összetartozunk, a keresztény gyökereink összekötnek. Azt gondolom, hogy most nem revansot kell venni, nem bosszút kell állni, hanem igazából Esterházy Jánost, aki Jézus Krisztus zászlaját magasra tartotta, Őt követve egy asztalhoz kell ülni. Ami nem jött össze 18-ban, meg 44-ben meg később is, most kellene szépen nyugodtan nem a határokat mozgatni, hanem békés szeretettel egy asztalhoz ülni, megbeszélni. Én azt gondolom, ha a felvidéki magyarok megnyugszanak, és olyan kevés kellene, hogy megnyugodjanak, akkor jobb szívvel dolgoznak, beruháznak, adót fizetnek, és végül is az államnak mi a legfontosabb? Nem az, hogy te a feleségeddel hogy beszélsz, vagy ha a komáddal leülsz egy hideg sörre, akkor milyen nyelven beszélsz, hanem az, hogy dolgozol becsülettel, adót fizetsz, terheket hordozol vagy nem. Lehet-e rád számítani vagy sem. Itt Erdélyben is, Bukarestnek egyetlen szempont kellene, hogy legyen! Ugye úgy van, hogy én gyerekeket nevelek, s tudom, hogy a gyerekek nyugodtak, békések, akkor tanulnak, akkor vannak eredmények, de hogyha feszültség van a gyerekek között, hát én is, ha feszült vagyok, ha ki is nyitom a könyvet, nem tudom elolvasni, mi van benne, mert lüktet bennem a szívem. Persze nincs is eredménye az olyan munkának, ami feszültségből, idegességből, rosszkedvből született. Én annyira bízom benne, hogy Felvidéken is, de itt Romániában is eljön az idő, amikor olyan előjárók lesznek, akik eljönnek minden faluba, minden városba, hogy megkérdezzék, mit tudnának csinálni ezen a földön. Azt szeretnéd, hogy székely zászló lobogjon, nagyszerű, tessék, hoztam egyet tedd ki! Csak nyugodt legyél, szépen, a vállalkozásodhoz mi kell, segítek, kicsit én is adok, te is odateszed a többit, s mész, utána végül is szépen adót fizetsz. De ez így van, nem?
Én hiszem, hogy ez a jövő zenéje már közel van. Tartsunk ki! Én nem hiszem, hogy Esterházy János hiába halt volna meg börtönben, vagy édesapám vagy Márton Áron, meg a többiek, mert nagyon sokan meghaltak. Én hiszem, hogy van remény, van jövő, s el fog jönni az a szép nap, amikor igenis egymásra figyelünk, mint a futballban is, passzolva együtt, közösen sokkal könnyebb győzni. Egészen biztos, hogy a külföldi nagyhatalmak azok, akik azt szeretnék, hogy a térségben élő emberek egymásban ellenséget lássanak. Legyünk együtt közösen a kiengesztelődésre való készségben! Ezért is kezdtem azzal a szentmisét, hogy Esterházy János tudta, hogy halálra ítélték. De nem a gyűlölet, nem a harag, hanem ez járta őt át. Imádkozott Jézus Krisztus példájára, üldözőiért. Milyen szép, ugye, hogy Esterházy Jánosnak az édesanyja lengyel volt, s 4 éves korától ez a lengyel asszony, grófnő nevelte őt. A lengyel egyház is magáénak érzi, s ez a lengyel egyház ezelőtt két évvel elindította az ő boldoggá avatását. Igazából milyen szép, hogy a Felvidéken minden hónap elején egy napot arra szentelnek, hogy összegyűlnek, imádkoznak, hogy Isten meghallgassa a kérésüket, és a krakkói érseknek sikerüljön boldoggá avattatnia Esterházy Jánost. Megvan minden esélye, mert leveleiből, munkáiból egyetlen egy sort nem lehet kiragadni, ami a gyűlölet, a harag, az ellenségeskedés jele volna. A szlovák parlamentben, amikor az országból ki lehetett utasítani egy nemzetet, a zsidókat, erről egy szavazást tartottak. Nem úgy suttyomban, hanem fényes nappal összegyűltek a parlamentben és mindenki szavazott. A nacionalista erők akkor már fogadásokat is kötöttek, hogy ez az Esterházy úr vajon hogy fog szavazni. Persze úgy szavazott, hogy: Nem. Miért kellene valakit azért, mert szőke,y szemüveges, más nyelven beszél vagy más valláshoz tartozik, utálni? Kiutálni egy országból, nem? Logikus, hogy ezért őt a Gestapo üldözte. Szenvedett ezért, s később, én azt gondolom, hogy kiállt 1940-44 között a szlovákokért, szépen. Akkor az a bizonyos rész Magyarországhoz tartozott. Igen, az ott élő szlovákoknak is ugyanolyan jogaik vannak, mint a magyaroknak – mondta. Tudjuk jól, hogy Márton Áron is így tett, nem csak a magyar nép érdekeit képviselte. Amikor a román görög katolikus egyházat üldözték, akkor is írt levelet Márton Áron. Amikor a zsidókat üldözték, átszökött a határon, pedig ő Gyulafehérváron lakott, amit soha nem csatoltak vissza Magyarországhoz. Átment Kolozsvárra a zöld határon, mint püspök, s olyan dörgedelmes beszédet mondott a Szent Mihály-templomban, hogy nem szabad, hogy nekünk ehhez a gyűlölethez, haraghoz közünk legyen. Minden ember egyforma! Jézus Krisztus mindenkiért meghalt, nem csak a katolikus magyarokért. Románokért, szerbekért, zsidókért, cigányokért, mindenkiért! Nem lehet válogatni, nem szabad. Ezt levélbe is leírta. Tehát igazából nagyjainktól ezt tanultuk, hogy ők figyelnek az Istenre, lelkiismeretük szavára, és ami tőlük kér a Teremtő, azt kimondják. Aztán lesz, ami lesz.
Jézustól tanultuk ezt, s ezt a mai napig is így kell csinálnunk. Mindannyian, mert egész biztos, hogy Jézus Krisztus nem hátratett kézzel nézi, hogy mi lesz. Az Ő fejében már rég meg van Kelet-Európának az a berendezkedése, ami békés, eredményes, örömteli és szeretetteljes, és nekünk ezt lépésről-lépésre valóra kell váltanunk. Nem rosszat akarunk, hisszük és valjuk, hogy van egy olyan megoldás, ami minden itt élő embernek a javára válik. Minden nemzetnek, népnek, népcsoportnak, közösségnek, és ezt szeretném megvalósítani. Nap mint nap imádkozunk, hogy jöjjön el a Te országod, kérjük a Miatyánkban, hogy Uram, jöjjön el a Te országod. Hát, hogy őszinte legyek, én olyat Istenben nem tudok hinni, aki engem odarakott, hogy egy utópiát kergessek. Nem? Hát, hogyha lehetetlen lenne ez és Jézus Krisztus mégis azt kéri, hogy én kérjem tőle imádságos szeretettel, akkor milyen Isten lenne, testvéreim? Tehát biztos, hogy meg lehet valósítani. Megvan a lehetőség erre, s nekünk hinnünk kell. Ez a koronavírus is, én hiszem, hogy sokban tisztulást okoz. Ugye, annyira érdekes, hogy a napokban itt Romániában az államelnök, Johannis úr ideges volt, gondolom, mennyi minden lehet a fejében, hiszen olyan dolgot mondott, amit szerintem nem kellett volna. A román nép, az újságírók egyértelműen elítélik. Igen, én hiszem azt, hogy tisztul a világunk, és biztos, hogy előbb-utóbb ő is bocsánatot kér és előbb-utóbb a Felvidéken is a dolgok elkezdenek felszakadozni. Milyen jó, hogy ott van Felvidéken az a szorgalmas magyar közösség, örvendjenek neki! Tiszteljék meg, becsüljék, értékeljék, hisz minden munkás kézre szükség van! Magyarország elnöke mondta, hogy két millió munkás kéz hiányzik, s ezért is bíznak, hogy amikor vége lesz a vírusveszélynek, a munkaerőpiac felszívja az összes munkaerőt. Tehát nem az a baj, hogy túl sokan vagyunk, hanem az a baj, hogy túl kevesen vagyunk! Itt Erdélyben is azok, akik dolgozni akarnak, aki adót tud fizetni, aki becsületes munkával továbbviszi a társadalmat.
Esterházyról szólva: tömegsírból került elő, ez is olyan döbbenetes, hogy meghalt több mint hetven politikai elítélt, és végül kidobták őket, 10 évig őrizgették, s az ő urnáját utána kidobták. Hamvait végül is, hál Istennek, ez Isteni Gondviselés folytán sikerült megtalálni. El akarták temetni a saját szülőfalujában, de nem kértek belőle. De akkor van egy felvidéki magyar ember, aki azt gondolja, hogy visszakapott több mint 4 hektáros területet, szép szabadidőparknak használta, és úgy gondolja, hogy nagylelkűen felajánlja, itt el lehet temetni: ez az ember értünk küzdött, értünk halt meg, hát ennyit megérdemel. Létrejött a Felvidék egyik nemzeti kegyhelye Alsóbodokon, jártam ott, nagyon szép. Kis kápolna van az altemplomban, ott vannak eltemetve Esterházy János hamvai, kis keresztút is van ott, fogadóközpont, tényleg nagyon szép. Érdemes oda elmenni, érdemes ott imádkozni. Az élet fintora, hogy ez az ember, aki lemondott a szabadidő parkjáról, kápolnát épített, egy évvel később betegség miatt meghalt. Igen, de milyen jól döntött! Ha nem lett volna nagylelkű, talán még egy félig élvezhette volna annak a szabadidőközpontnak az örömeit, aztán utána talán vetekedtek volna érte, hogy kié legyen, de lám így nagylelkűen odaadta és a mennyek országából lenézve látja: Valami jót tettem. Valami olyasmit hoztam létre, ami az én drága népemnek hosszú évszázadokig szentélye lesz, értéke lesz. Milyen jó lenne, ha a ránk bízott anyagi javakkal ilyen örök kincseket tudnánk megvásárolni! Olyan kincseket, amit a rozsda nem rág szét és a moly nem esz meg. Igen, testvéreim, én úgy gondolom, érdemes Alsóbodokra elmenni, Esterházy János sírjához, csendben leülni, és hagyni, hogy annak a helynek a szelleme, lelkülete átjárjon. Kérjük a Jóistent, ne csak azért, hogy Őt boldoggá avassák, hanem azért is, hogy Ő járjon közben értünk. A felvidéki magyaroknak van egy másik nagyon fontos kérésük is, amit újból és újból elmondanak Istennek, Egyháznak, Hazának, mindenkinek: Szeretnének ők a Felvidéken egy magyar püspököt. Segédpüspököt vagy akárkit, aki bérmálni tudna vagy bármikor, amikor valami kell, az anyanyelvükön tudná őket megtisztelni és szeretni. Azt gondolom, ez nem olyan kérés, amit az Egyház ne hallgatna meg. Bízzunk egymásban, kérjük az Istent és kérjük Esterházy Jánost is, hogy legyen ez egy csoda, amit Ő kiesdekelt a mennyei Atyától, szenvedéséért, a vele való erőszakoskodásért. A szlovák népnek, Egyháznak ez egy nagyon szép gesztusa lenne, egy békejobb lenne, amit a hosszú évek, évtizedek veszekedése után odanyújtana és szeretetben egy asztalhoz ülnének. Én hiszem, hogy meg fog ez történni, bízom benne, mert a logikája ez a világnak. Előre haladunk, kibontakozunk, növekedünk. Isten országa növekszik közöttünk és Isten országa eljövetelének nagyon fontos része, hogy mindannyian magunkénak érezzük azt az országot, jól érezzük magunkat ott abban. Ezért a két dologért imádkozom ebben a szentmisében: Esterházy Jánost avassa boldoggá az Egyház és nagylelkűen, Felvidéknek legyen magyar püspöke!
(Lejegyezték: Bitter Krisztián, Pásztor Bence és Sál Attila egyetemi hallgatók)