Megjelent 2022. október 9-én a Remény katolikus hetilap 41. számában:

Esterházy János-zarándoklaton jártuk

A ma emberében jelentkezni látszik egy nagy spirituális éhség, és sokan ezt akarják csillapítani egy-egy külső-belső utazással. A zarándoklat nagyon vonzó alternatívája lehet ezen éhség csillapításának, mert a belső kérdéseinket elvihetjük magunkkal a zarándokútra, hogy választ találhassunk rájuk

Másodízben indultunk gyalogosan zarándokolva Zoboralja festői szépségű településére, ahol öt évvel ezelőtt helyezték végső nyugalomra Isten szolgája Esterházy János hamvait a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolnában. Ennek emlékére azóta minden évben sor kerül Alsóbodokon az Esterházy János Zarándoknapra.

Hazánkban legintenzívebben a Via Mariae Polgári Társulás szervez testet és lelket erősítő gyalogos zarándoklatot különféle célpontokkal, így a tízéves szervezési tapasztalatokkal rendelkező társulás örömmel indította útjára az Esterházy János gyalogos zarándoklatot is, melynek céla eljutni Alsóbodokra.

A zarándoklat megközelítése, gyülekezőhelye könnyen elérhető. Nyitrától tizenkét kilométerre, Alsóbodoktól pedig 4 kilométerre található Bábindal község, melynek a legkorábbi és a későbbi pecsétek alapján készült mai címerében három arany liliom, Szent Imrét, a templom védőszentjét jelképezi. A templom 1909-ben épült.

Az idei második Esterházy János gyalogos zarándoklaton már az anyaországból, Budapestről, Székesfehérvárról, Sopron környékéről is érkeztek zarándokok. Mezőgazdasági területen, földúton haladó 4 km-es gyalogos út nem igényelt különös kondíciót, még az idősebb zarándokok is könnyedén végigjárták.

A jó hangulattal és imádságos lelkülettel megkezdett spirituális zarándoklatunkat Hegyi Péter érsekújvári káplán kísérte. A közös imádság pillanatait, a rózsafüzér tizedeit a fiatal atya által gondosan felkészült és megfogalmazott mély és buzdító elmélkedések, magyarázatok követték, s ezeket mindenki lelkesen fogadta. Természetes eleme a gyalogos zarándoklatnak az ének is. A zoboralji kulturális rendezvények népszerű előadójának Földessy Lászlónak a vezetésével alatt a zarándokok szebbnél szebb énekétől visszhangozott a zoborvidéki táj.

 

Útközben derült ki, hogy a „magyarországí csapatban” egy kárpátaljai házaspár is találtatott, akik kérésére a keresztalját vezető kereszteket egy bizonyos szakaszon ők vitték, hogy így is megtapasztalják az Úristen jelenlétét és kegyelmét. 

 

Fontos az is, hogy tudjunk csendben lenni együtt, gyaloglás közben, hogy mindenki egy kicsit befelé tudjon tekinteni, meg tudja forgatni magában azokat a kérdéseket, amelyeket magával hozott. A válaszok sokszor éppen a csendes gyaloglás közben születnek meg, ezért szilenciumot is tartottunk. Majd elértük Alsóbodok peremét, ahol további nagy csoport zarándok csatlakozott a menethez, így több mint százan énekelve vonultunk be a zarándokközpont szabadtéri oltárához, ahol gyalogos zarándoklatunkat befejeztük.

 

Ezután mindannyian keresztutat jártunk, és egy szentmisén voltunk jelen, hálát adva a sikeresen megjárt útért. Később az ünnep kultúrprogramajait is megtekintettük.

A testet, s lelket megörvendztető gazdag zarándoklatunk megszervezésében aktív szerepet vállalt Katona Júlia és Méhes Richárd is.

Lejegyezte: Patay Péter

Facebook