Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves emlékező Egybegyűltek!
Naponta tapasztaljuk – mi, szlovákiai magyarok pedig különösképp érezzük –, hogy a politika nem az igazság, hanem az erő meghosszabbított keze. Így van ez ma is, s így volt eddig megélt történelmünk legvéresebb századában, a 20. században is – s most hadd idézzem Radnótit – „mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra … s a gyilkos, az áruló, a rabló volt a hős…”
Tragikus adósság terhel bennünket mindmáig egy szót emelő, az említett lélekölő időkben is helytálló Emberrel szemben, aki kiállt a többség ellenében, s vállalta a jogtalanul társadalmon kívülre rekesztett közösségek képviseletét! S maga is áldozattá vált. Gróf Esterházy Jánosról beszélek.
Gróf Esterházy Jánosról, a politikusról, a mártírról, a magyar nemesről és demokratáról, akinek ma szobrot állítunk, hogy kegyelettel adózzunk emlékének. Tesszük ezt mi, szlovákiai magyarok, noha a szlovák legfelsőbb politikai körök hivatalos rehabilitációja még mindig várat magára. (Igaz, Esterházy János politikai pályafutását a tisztesség és becsület jellemezte, s a más etikai kódex szerint élőknek ezt nagyon nehéz megemészteni.)
Mert ki is volt Esterházy János? Mit tett és miért kellett 56 évesen meghalnia ennek a fiatal, jó érzésű, tisztességes embernek 1957. március 8-án a mírovi börtönben?
Miért kellett meghalnia? Mert nemes volt, azért?
Esterházy János a legfelsőbb arisztokrácia reprezentatív képviselője volt. A szó legszebb értelmében „nemes”! Édesanyja, Elizabeta Tarnowska lengyel grófnő, édesapja, Esterházy Mihály Antal magyar gróf, politizáló katonatiszt, akik generációkon át csiszolódott erkölcsi elveket neveltek fiukba. Esterházy bebörtönzői ennek a normarendszernek nemhogy az értékét, az értelmét is képtelenek voltak felfogni. Az 50-es években tehát a nemessége is bűnnek számított!
Miért kellett meghalnia Esterházy Jánosnak? Mert magyar volt, azért?
Igen, édesapja valóban abban a szellemben nevelte őt, hogy: „Légy mindig jó magyar, fiam, és emberséges ember”. Megszívlelte az atyai útmutatást: élete végéig jó magyar és emberséges ember maradt!
1942-ben a fasiszta szlovák állam parlamentjének egyetlen képviselőjeként (! ) szavazott s szólalt fel a szlovákiai zsidók deportálását elrendelő törvényjavaslat ellen. Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy az adott politikai légkörben kimondja: „Mint magyar és keresztény és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom.” Rajta kívül senki sem merte ezt megtenni! Egyetlen szlovák kollégája sem emelte fel a szavát a szlovák állam 70 ezer zsidó lakosának életéért! Az 1938-as müncheni döntés értelmében Szlovákia autonómiát szerzett, s ugyanebben az évben, november 2-án, a bécsi döntés után a Felvidék déli része visszakerült Magyarországhoz. Nyitraújlak – s az Esterházy család – azonban Szlovákiában maradt. Esterházy János ezután, szlovákiai magyar politikusként, a magyarországi kisebbségek érdekeit is védte. Mint mondta: „Mi, Szlovákiában maradt magyarok ígérjük, hogy kezet adunk a szlovák testvéreinknek. Az anyaországban élő magyaroktól pedig azt kérem, hogy az odacsatolt szlovákok nemzeti érzéseit tartsák a legmélyebb tiszteletben, engedjék meg, hogy ugyanúgy élhessenek ott, mint ahogy azt mi, magyarok Szlovákiában követeljük.”
Esterházy János helytállásra szólította fel híveit, hangsúlyozta, hogy bízik szlovák testvéreiben, akik szintén keresztény nemzeti elveket vallanak. Sajnos, ez a bizalom nem bizonyult megalapozottnak. A szlovák politikai elit figyelmen kívül hagyta a bécsi döntés kisebbségvédelmi előírásait, s a helyzet csak romlott, amikor 1939 márciusában Csehország német megszállása után Szlovákia önálló állammá vált. Ekkor a magyar munkásokat elbocsátották állásukból, elrendelték a magyar szentek képeinek és szobrainak eltávolítását a templomokból, sok magyart megfosztottak állampolgárságától, nyugdíjától, napirenden voltak a csendőri zaklatások, tiltották a magyar beszédet, rádiót, telefont, könyveket koboztak el, és még lehetne sorolni a magyarellenes akciókat.
Esterházy azonban nem adta fel elveit: ez időben és később is a közép-európai szolidaritás szószólójaként szerepelt. Többen követendő példaként állították a vezető osztályok elé, és a legnagyobb elismeréssel szóltak róla. Neve fogalom, ideál, erő és mérhetetlen bizalom lett.
Az elkövetkező években azonban egyre inkább magára maradt. Ennek ellenére tette a dolgát, igyekezett a szlovákiai magyarságot erősíteni, s igazsága tudatában nem félt a kormány bírálatától sem. 1945. április 20-án Gustáv Husákkal tárgyalt, s szóvá tette a magyarok üldözését. A szlovák politikus parancsára azonnal letartóztatták, majd átadták a szovjet titkosszolgálatnak. Egy évig a moszkvai Ljublankában tartották fogva. Koholt vádak alapján 10 év kényszermunkára ítélték, és elküldték Szibériába. Tragikus sorsában tehát nagy szerepet játszott, hogy magyar volt!
Miért kellett meghalnia Esterházy Jánosnak? Mert demokrata volt, azért?
A szlovák állam parlamentjének egyetlen magyar képviselőjeként azt vallotta, hogy „Nekünk, magyaroknak és szlovákoknak azt kell keresnünk, ami közelebb hoz bennünket, és nem azt, ami eltávolít.” Bűn ez?
1942-ben a fasiszta szlovák állam parlamentjének egyetlen képviselőjeként (! ) szavazott s szólalt fel a szlovákiai zsidók deportálását elrendelő törvényjavaslat ellen. Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy az adott politikai légkörben kimondja: „Mint magyar és keresztény és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom.” Rajta kívül senki sem merte ezt megtenni! Egyetlen szlovák kollégája sem emelte fel a szavát a szlovák állam 70 ezer zsidó lakosának életéért! Egyedül a demokrata Esterházy János szavazott a zsidótörvény ellen!
2009. március 23-án Lech Kaczynski lengyel államfő a Polonia Restituta elnevezésű rangos posztumusz kitüntetést adományozta Varsóban a felvidéki magyarság mártír politikusának a lengyel menekültek érdekében a második világháború idején kifejtett tevékenységéért, illetve a lengyel emigráns kormány hadügyminiszterének, Kazimierz Sosnkowski tábornoknak Magyarországon keresztüli Nyugatra szöktetésében való közreműködésért. Mert ilyen érdemei is vannak Esterházy Jánosnak!
Meg kellett halnia gróf Esterházy Jánosnak, mert nemes volt, mert magyar volt, mert demokrata volt!
A Szlovák Nemzeti Bíróság 1947 szeptemberében minden emberi törvényt, de még az érvényes csehszlovák jogszabályokat is megsértve távollétében halálra ítélte őt. A szovjet hatóságok 1949-ben kiadták a csehszlovák hatóságoknak. A megtöretett testű grófot kórházba kellett szállítani, ahol egy hónapig ápolták. Ez idő alatt barátai megszervezték a szökését, de Esterházy János ártatlansága tudatában visszautasította a szökést. Ezután a legkegyetlenebb „elnöki kegyelem” következett, amely így szólt: életfogytiglani börtönbüntetés! Egyik börtönből a másikba szállították, s 1957. március 8-án a morvaországi Mírov börtönében gróf Esterházy János visszaadta a lelkét Teremtőjének.
***
A szégyen évtizedei következtek, s tartanak máig, mert még mindig nem sikerült elérnünk, hogy egy ártatlanul meghurcolt és megölt nemes léleknek igazságot szolgáltassanak. Esterházy János lánya, Esterházy-Malfatti Alice grófnő, a szlovákiai magyar kisebbség képviselői, a Magyarok Világszövetsége és a magyar kormány 1989 novembere óta egy emberként küzd azért, hogy Esterházy Jánost Szlovákiában is rehabilitálják. Már Moszkva is megtette ezt, Lengyelország hálával gondol rá, de a cseh és a szlovák állam mindmáig adós az Esterházy Jánossal szemben hozott igazságtalan, embertelen ítélet megsemmisítésével és a bocsánatkéréssel.
Tisztelt Hölgyeim, Uraim!
Szolgáljon vigaszul, hogy az ilyen megemlékezés, az itt élő magyarság és a demokratikus gondolkodású emberek elismerése többet ér a sokszor korrupt, lélektelen világ rehabilitációjánál. De annak is el kell jönnie! Mi tudjuk, hogy „… ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja!” – másoknak is tudatosítaniuk kell ezt!
Mai összejövetelünk, ez a szoboravatás adósságtörlesztésünk része.
Oláh Szilveszter szobrászművész bronzba öntött egy nagyszerű szellemi üzenetet: ez a mellszobor nemcsak gróf Esterházy János hasonmása, hanem sokkal több annál! Ez a műalkotás több millió magyar helyett üzeni a világnak, hogy igenis voltak demokrata politikusaink akkor is, amikor Európát huzamosan egy sötét felhő homályosította el! Azokban az időkben a mi Esterházy Jánosunk Mózesként vezette a népét, vezérlő lángoszlopunk volt, s elégett népe vezetése közben!
Köszönöm e gyönyörű műalkotás múltunkat és jövőnket magyarázó olvasatát Hrubík Béla barátomnak, akinek oroszlánrésze van abban, hogy épp Ipolynyék büszkélkedhet ezzel a csodálatos Esterházy-emlékművel! Ő hívta fel a figyelmemet sok üzenetre, amit a felszínes szemlélő talán észre sem vesz, pl. hogy a szobor alján látható rovásírás azok számára is egyértelművé teszi, akik eddig nem tudtak róla, hogy a magyar írásbeliség a térség legősibb írásbelisége. Maga a szöveg ugyanakkor egy Esterházy-idézet, amely így szól: „ha már a jóisten egymás mellett jelölte ki földi helyünket, és sorsközösségre ítélt bennünket, azon kell igyekeznünk mind a szlovák, mind a magyar oldalon, hogy ennek a sorsközösségnek valamennyi következményét levonjuk, és életté váltsuk.”. Mi ez, ha nem egy szép jövőkép? A nyakkendő alatt elhelyezkedő két utolsó szó, az „életté váltsuk” alatt a hármas halmon magasodó kettős kereszt arra utal, ami közös a magyarok és a szlovákok címerében. Így együtt, összefogva és nem egymás ellenében, képesek leszünk életté váltani jövőnket. Külön-külön nem megy.
Tisztelettel állunk Esterházy János szobra előtt, aki szenvedéseit fölajánlotta Istennek – gyermekei, szerettei és magyar hazája üdvéért. Aki példaképünk lehet a jelenlegi politikai helyzetben is, mert életútja bizonyíték, hogy az igazságot csak rövid távon lehet sárba taposni.
Ugye, lesz bennünk, szlovákiai magyarokban annyi kitartás, mint Esterházy Jánosban volt, s ellenállunk a szankcióknak, hogy anyanyelvünket, nemzetünket, jogainkat megvédjük? A példa nagyszerű: megmaradni „mindig jó magyarnak és emberséges embernek”. Lesz-e elég bátor szív, aki felveszi a harcot az ár ellen?
Add, Uram, hogy legyen!
A testét megtörhették, megölhették, de a lelke él. Tegyünk meg mindent azért, hogy minél több jó érzésű ember vallhassa őt a magáénak!
Mészáros Alajos beszéde Ipolynyéken, Esterházy János szobrának avatásán 2009. október 11-én