Az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont valóban egyedülálló missziót teljesít működésével a Felvidéken. Az Esterházy zoboralji szülőföldjén megépített sírbolt és kápolna, illetve a köréje felépülő zarándokközpont Esterházy János végakaratának teljesítésén túl (aki szülőföldjén szerette volna tudni végső nyughelyét) ma elsősorban azon cél szolgálatában áll, hogy a vértanú Esterházy János példájának felmutatásával megerősítse az itt élő, de erősen asszimilálódó zoboralji és felvidéki magyarság öntudatát. Egyben hozzájáruljon egy jövendő közép-európai jó szomszédság alapjainak lerakásához, ösztönzőleg hatva a népek közötti ma oly égetően szükséges megbékélés folyamatára – itt Közép-Európában és a világ bármely térségében.  Gerincesség, elvhűség, a nemzethez való ragaszkodás, embertársainak szeretete, kitartás a végsőkig, mártírhalál. Aligha akad még egy alakja a felvidéki magyarságnak, aki ilyen töretlenül hitt volna a jog, az igazság, az emberi méltóság és a szeretet különös és olykor egymásnak ellentmondó kategóriáinak mindenhatóságában, s erkölcsi példaként szolgálna számunkra és az utánunk következő generációk számára is.

Alsóbodokon, az Esterházy János Zarándokközpont és a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolna, Esterházy János földi maradványainak befogadásával, a magyarság új nemzeti kegyhelyévé emelkedett. Itt kell kiemelnünk az anyaországi támogatót, mint legfontosabb tényezőt, és köszönetet mondanunk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek, hogy a számunkra nyújtott pótolhatatlan anyagi támogatást elsősorban fenntartási, üzemeltetési és működtetési költségek, szolgáltatások díjának térítésére tudtuk felhasználni, valamint egy egyszeri nagykapacitású sátor megvételére.

KÖSZÖNJÜK!