Excellenciás Érsek Úr!
Kedves testvérek!
Apám élete a szeretetre épült: Ez a szeretet az édesanyjától kapott örökségként első fokon terjedt ki a lengyelekre hisz anyja lévén lengyel vér folyt ereiben. Amikor a németek megszállták ezt az országot, élete kockáztatásával mentette és segítette a lengyel menekülteket, mert Lengyelországot második hazájaként szerette.
Szerette és ismerte a szlovák népet is, hisz e nép gyermekeivel együtt nőtt fel Újlakon, megtanulva tőlük a szlovák nyelvet. Hamar felfedezte, hogy “A szlovák nép éppúgy kis nép, mint a magyar és éppúgy küzdött önállóságáért, szabadságáért, elismertetéséért és érvényesüléséért”. Többször nyilvánosan vallotta: „Mi a szlovák népet, mindenkor testvérünknek tekintettük, és fogjuk tekinteni a jövőben is…”
Prágába kerülve, megtanulta tisztelni a cseh nemzet értékeit is. Ezzel a hozzáállással nem volt nehéz felismernie a térség, ahogy ő használta, a Duna-medence népei összetartozásának és együttműködésének szükségszerűségét. Korát megelőzve, ebben látta az itt élő nemzetek békés jövőjének a zálogát.
Odaadóan szerette saját népét is. Politikusi hivatását szolgálatnak, választóitól kapott képviselői mandátumát olyan bizalmi tőkének tekintette, melynek minden áron megakart felelni. Annyira szerette a reá bízottakat, hogy életét áldozta fel értük.
Politikájának alapelve volt, hogy a társadalmat a családi összetartozás és szeretet példájára kell felépíteni. Mindehhez megerősítést kapott hite és az üdvözítő Krisztushoz kapcsolódó mély Isten-szeretete által. „Senkinek sincs nagyobb szeretete, annál, mint aki életét adja barátaiért”- olvassuk János evangéliumában. Apám ennek az evangéliumi mondatnak a jegyében értelmezte politikusi szolgálatát majd szenvedését is. Karel Schwarzenberg, volt cseh külügyminiszter erre hivatkozva, kora legerkölcsösebb és legbecsületesebb politikusaként jellemezte őt!
Hála Istennek akadnak olyan nagyra becsült szlovák személyiségek is, akik ugyanilyen tisztelettel tekintenek rá. Ilyen Frantisek Miklósko, aki elsőként állt ki Esterházy János mellett. Ilyen Szlovákia vatikáni nagykövetasszonya, Dagmar Babcanova is, illetve Ján Carnogursky, Szlovákia volt igazságügyi minisztere. A szlovák egyház papjai voltak az elsők, akik Esterházy börtöntársaiként tanulságot tettek életszentségéről.
Hozzájuk csatlakozott Lengyelország néhai elnöke Lech Kaczynski úr is, azzal a nemes gesztussal, hogy Esterházy Jánost posztumusz az egyik legmagasabb lengyel állami kitüntetésben részesítette.
Ezen bátor és szilárd erkölcsű személyek kiállása feledtetni tudta azt a tényt, hogy Esterházy Jánost kétszeresen is halálra ítélték. Ezt tette első alkalommal az igazságtalanul kimondott bírósági ítélet, másodsorban pedig a kommunista ideológusok és némely történészek máig fenntartott hazug rágalmai.
Sajnos társadalmainkban máig szembesülnünk kell a hitet, erkölcsöt eltörölni akaró francia forradalom szellemi örökségével. A mögöttünk lévő diktatúrák legfőbb tanúság az, hogy amikor az ember át akarja venni Isten helyét és szerepét, az rendszerint történelmi katasztrófával végződik. A magasabb társadalmi osztályok, az egyházak megsemmisítésének szándékával vagy rasszista és osztályellenes tömeggyilkosságokkal.
Ahogy II. János Pál pápa mondta, a szép szavak, a “szabadság, egyenlőség, testvériség”, Isten kiiktatásával üres jelszavak maradnak. Apám, néhány kortársával együtt, (akik közé a szlovák Andrej Hlinka páter is tartozott) kezdettől fogva felismerte a szabadgondolkodó eszmék korlát nélküli terjedésének társadalmi veszélyét.
Védekezésül ezért építette az általa irányított keresztényszocialista pártot szilárdan a Rerum Novarum pápai enciklika alapjaira. Ezért próbált együttműködést kiépíteni Andrej Hlinka atya és a szlovákiai németek, csehek és lengyelek keresztény alapon álló politikusaival, s végső soron ezért vállalta a szenvedések súlyos keresztjét is, mert tudta, sorsfordító időben, nem a menekülésre, az elvtelen kompromisszumokra, hanem a lelkiismeret és az Isten akarata szerinti helytállásra van szükség.
A totális rendszerek máig meglévő negatív örökségét és sebeit csak a keresztény szeretet jegyében megvalósuló összefogással lehet gyógyítani.
Sokszor eszembe jut, de csak most kezdem igazán megérteni apám egyik beszédét, melyben a „közös otthon melegéről és a mindenkinek járó, egyformán sült kenyérről” szólt az őt hallgatóknak. Most már tudom, hogy a mi közös égi otthonunkról, az örök hazáról beszélt és a mindenkinek egyformán járó kenyér nem más, mint Krisztus Teste, az Eucharisztia. Ebben egyesülhetünk mindannyian Megváltónkkal, aki jelen volt apám, s minden az igazságért életét áldozó mártírtársa szenvedésében és vértanúhalálában.
Végtelen hála tölti el szívemet, hogy ezt a napot megélhettem és a Jó Isten bőkezű áldását kérem, Marek Jędraszewski érsek úrra. Neki köszönhetően az igazságért életüket áldozó vértanúk, köztük édesapám példáját nemcsak Közép-Európa népei, hanem az egész keresztény világ megismerheti.
Érsek úr ezzel a nemes kezdeményezéssel arra is rámutatott, hogy a népeink között formálódó összefogást nem elég a politika, gyakran homokként elpergő talajára építeni, hanem arra a sziklára, amelynek alapja kiállta az idők próbáját, mert ez az alap, maga a Megváltó Krisztus. Ő előtte mindannyian egyformák vagyunk, s az Ő számára nincs hiábavaló szenvedés vagy áldozat, mert az ezekből fakadó lelki kincseket Ő a mi és utódaink javára tudja fordítani.
Egyedül Benne találhatunk egymásra, többségiek és kisebbségiek, legyen bármilyen a nyelvünk vagy nemzeti hovatartozásunk. Őt, a mi kegyes Megváltónkat kérem én is, engedje meg, hogy apám és minden ártatlanul szenvedő mártírtársának áldozata teremje meg számunkra a megbékélés és az ezeréves keresztény hitünk érdekében történő összefogás százszoros termést hozó kegyelmét.
Soli Deo Gloria! Alice Esterházy-Malfatti
Krakkó 2019. III. 25.