Szentmise Isten Szolgája Esterházy János Boldoggá avatásáért

A Szent Kereszt Felmagasztalás Kápolna búcsúja

Esterházy János Zarándoknap

Esterházy János Zarándokközpont

Alsóbodok/Dolné Obdokovce

2022. szeptember 17. (szombat), 15.00

Főtisztelendő Püspöki Helynök Úr!

Főtisztelendő Paptestvérek és Tisztelendő Diakónus Testvérek!

Igen Tisztelt Közéleti Méltóságok!

Isten Szolgája Esterházy János Boldoggá Avatásáért Fáradozó Tisztelők, Barátok, Rokonok, Munkatársak!

Kedves Együtt Imádkozó és Ünneplő Testvéreim Krisztusban!

Mindenekelőtt szeretném megköszönni Helynök Úrnak Püspök Úr meghívását a mai ünnepi szentmise bemutatására, továbbá köszönöm a lelkes Munkatársaknak, akik elkötelezettek Isten Szolgája Esterházy János ügyében.

Ennek az ünnepi szentmisének – amelyet Esterházy János elhunytának 65.; hamvai végső nyugalomra helyezésének 5. évfordulója alkalmából ülünk meg -, az a szándéka, hogy imádkozzunk Isten Szolgája Esterházy János boldoggá avatásáért, magyar és közép-európai vértanútársaiért, a nemzetek közötti megbékéléséért és az ukrajnai békéért. Ezek a szándékok nagyon szépen kifejezik Esterházy János karakterét, akit szeretnénk a boldogok sorában tisztelni. Ő elsősorban nem önmagáért imádkozott, hanem a kisebbségben élő felvidéki magyarságért, a bántalmazottakért (pl. zsidókért embertársaiért), a Közép-Kelet európai népek szeretetben és békében való együttéléséért (csehekért, szlovákokért, lengyelekért, magyarokért), a börtönben pedig rabtársaiért.

Amikor megemlékezünk Esterházy Jánosról, és őt boldogként szeretnénk tisztelni, akkor nem pusztán egy hőst látunk magunk előtt, hanem a másokért imádkozó, szentéletű embert. A hős valami nagy dolgot tesz egy nemes cél érdekében, ami lehet, hogy önfeláldozássá válik. A szentségre törekvő, imádkozó, vértanúságot is vállaló ember tudatosan él Krisztusban, és él másokért. Ilyen volt Esterházy János is: tudatosan élt Krisztussal az örömben, és a szenvedésben egyaránt. Azzal a Krisztussal, akiről a mai ünnepi evangélium ezt mondja:

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16)

Evangélium az evangéliumban – így nevezik a bibliakutatók ezt a szentírási igét. A megváltás lényege, Jézus Krisztus küldetése található ebben a tömör mondatban. Ez a mondat Jézus ajkáról hangzott el egy Nikodémus nevű, igazságos kereső írástudóval folytatott párbeszédben. Ez az ige nemcsak Nikodémusnak szól, hanem az egész világnak. Az egyik legautentikusabb kijelentés Istenről, hiszen a tulajdon Fia, Jézus mondja ezt a Mennyei Atyáról. Jézus elmondja nekünk Istenről, hogy kicsoda Ő, miért küldte Fiát a világba és kikhez jött Krisztus.

Jézus megállapítja az Atyáról, hogy Ő a kezdeményező a szeretetben, az ember csak válaszol erre a szeretetre. Először Isten kezdett el szeretni: Ő képes igazán, tökéletesen szeretni, mert élő Személy. Ő maga a Szeretet. Isten nem valami elvont, személytelen valóság, hanem élő, szerető személy. Sőt három személy szeretetközössége: Szentháromság. Az Ő szeretete gondoskodó (agapé), nem felületes, hanem személy szerinti szeretet. Amikor rögzítették ezt a mondatot János evangéliumában, nem véletlenül került a görög ige folyamatos/elkezdett múlt időbe. Isten nem valamikor szeretett csupán, Ő most is szeret, a múltban elkezdett szeretete most is tart. Ő folyamatosan, állandóan szeret, visszavonhatatlanul.

Ezt tapasztalta meg Esterházy János, és erre adott választ keresztény férjként, családapaként és politikusként az evangélium szellemében élt és cselekedett. (Például, amikor zsidó honfitársai védelmében egyetlenként emelt szót a parlamentben.) Azonban azt is tudta, hogy az igazi krisztusi szeretet forrása a kereszt, amit magunkon hordozunk, vállalnunk kell, sőt át kell ölelnünk. Ezt tükrözi az élete szimbólumává vált híres kijelentése: „A mi jelünk a kereszt!” Amikor ezt a kijelentést tette, még nem tudta, de talán sejtette, hogy élete súlyos kereszthordozássá válik. Esterházy János azóta ő maga is jellé lett számunkra.

Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 14-15) – hallottuk János evangéliumában.

A kereszt a föltámadás ígérete. Ha Esterházy János életét a földi karrier szempontjából, a nem hívő ember szemével nézzük, akkor kudarcnak látszik. A szenvedés misztérium, titok, de Krisztus föltámadása értelmet ad a szenvedésnek. Hívőként tudjuk, hogy a kereszt a föltámadás nélkülözhetetlen előzménye, az örök élet feltétele. Esterházy János életáldozata a mennyország dicsősége, és a mi büszkeségünk. Minden ember élete előbb-utóbb áldozattá válik. Mindnyájan elégünk, mint egy gyertya az élet oltárán. Nem mindegy, hogy milyen élet oltárán égünk el: az élvezetek, a karrier, az önzés oltárán, vagy a másokért odaadott élet, az önfeláldozás oltárán. Esterházy János ez utóbbit választotta, tudatosan. A családjáért élt és halt meg. Számára a család a személyes családján túl, a felvidéki magyarságot, mint lelki-szellemi nagycsaládját jelentette. Így vall erről: „Család vagyunk: egy az anyánk, egy a vérünk, egy a szívünk, egy az Istenünk! Szeressük, tiszteljük és becsüljük mindenekfelett Istenünket és anyánkat, és szeressük egymást, mint jó testvérek, mert csak a családi összetartozásnak az életbe átvitt tudata biztosíthatja a szebb és boldogabb jövőt.” (MTI, 1940. XII. 24.) Sőt a Kárpát-medencei népek szép együttélését vágyta, mint a legtágabb családját. Talán őt is megihlette Babits Mihály Eucharisztia című verse: „Áradj belénk hát, óh örök igazság és szent szeretet! …s nőjünk ég felé, testvér-népek közt, mint fák, kiket mennyből táplál a nap.” (Eucharisztia, 1938)

A zarándoknap mottója is ez az Esterházy mondat: „Család vagyunk: egy az anyánk, egy a vérünk, egy a szívünk, egy az Istenünk! Különösen aktuális ez napjainkban, amikor a családot, mint a társadalmi és az egyházi életünk legkisebb sejtjét védenünk kell. Ő is tisztában volt vele: ha a kis család ép, a nagy család, a nemzet is életképes. Ekkor tud más népeket testvérként szeretni.

Szent II. János Pál pápa, a családok nagy pápája így tanít a családról: „Mivel Isten terve szerint a család az élet és a szeretet bensőséges közössége, ezért feladata, hogy egyre inkább azzá váljon, ami, tudniillik az élet és a szeretet közösségévé.” (Familiaris consortio 17.) Ez a megállapítás a nagyobb családra: az egyházi közösségre és társadalomra is igaz. Ezt igazolják Ferenc pápa szavai is, amikor így nyilatkozott egy általános kihallgatáson, Rómában: „A család áll e megmentő világkultúra kezdeténél és alapjánál, mely megment minket oly sokféle támadástól, rombolástól, gyarmatosítástól, mint amilyen a pénzé vagy a világot nagymértékben fenyegető ideológiáké. A család szolgál alapul ahhoz, hogy megvédjük magunkat!” (Általános kihallgatás, katekézis, Szent Péter-tér, 2015. szeptember 16.). Tanuljuk el Esterházy Jánostól a kis és nagycsaládunk: otthonunk és tágabb otthonunk, saját nemzetünk és testvér népeink védelmét, szeretetét!

Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvösséget szerezzen a világnak.” (Jn 3,17)

Esterházy János ezt az igazságos is próbálta életté váltani, amikor mindenkiért imádkozott. Édesanyja imakönyvében ezt a bejegyzést olvashatjuk róla: „A hét minden napját felajánlotta valakiért, vasárnap jótevőiért és ellenségeiért egyaránt imádkozott.” (Forrás: Szilvási Zalán, Felvidék.ma)

Egy olyan világban élt, ahol a gyűlöletbeszéd erősebb volt, mint a szeretet szava. Ő mégis a szeretet szavát választotta. Jól állapítja meg róla Molnár Imre történész, amikor ezt mondja: „Esterházy a második világháborúban a legnagyobb gyűlölet idején mondta ki, hogy aki gyűlöletből cselekszik, az a maga életére tör, mert építeni csak szeretetből lehetséges. Ezekkel a gondolatokkal megelőzte korát. Arról is beszélt, hogy nem maradhatunk egyedül, elszigetelten itt a közép-európai régióban mert akkor elsöpörnek minket, de ehhez szükség van a népek, nemzetek közti megbékélésre és kiengesztelődésre. Családtörténete, életpályája mind a négy visegrádi országot összekapcsolja, édesanyja lengyel volt, édesapja magyar, ő maga Pozsonyban és Prágában is politikusként tevékenykedett.” (Alsóbodok lehet majd a Felvidék Csíksomlyója, Varga Klára interjúja Dr. Molnár Imrével, Gondola.hu, 2022.09. 13.) Tanuljuk el Esterházy Jánostól a szeretet-beszédet, a gyűlölet és önzés beszédével szemben. Szent II. János Pál pápa szavaival élve, ne a halál (a végtelen önzés) kultúráját építsük, hanem építsük a szeretet (az önzetlen odaadás) kultúráját!

Esterházy János úgy szerette embertársait, hogy az Egyház és a Szentatya tanításán keresztül értelmezte az evangéliumi szeretetet. 1942-ben így ír: „Fájdalmasak és tragikusak a mai idők, mert akármerre tekintünk is, pusztulását rombolását látjuk földi és szellemi értékeknek. A nagy homályon azonban, amely mindenfelől elborítani látszik az égboltozatot, mégis áttör a Vatikánból a Szentatya szinte emberfeletti személyiségéből kisugárzó hite, hogy évezredek alkotásai, akár szellemi, akár anyagi téren össze nem omolhatnak, ha hűek maradunk a krisztusi szeretethez és igazsághoz, azok szellemében küzdünk és győzzük le a gyűlölet felburjánzását. Ez az egyedüli, ami megmentheti a ma meggyötört emberét. Más kivezető út nincsen! Erre figyelmeztet újra a szentatya, amikor arra szólít fel, hogy őrei és oltalmazói legyünk a keresztény emberiségnek és az ősi példákat említi, amelyekhez méltónak kell maradnunk.” (Forrás: Szilvási Zalán, Felvidék.ma). Tanuljuk el Esterházy Jánostól az Egyházhoz való hűséget, és az Egyház tanításához való ragaszkodást!

Ő még a börtönben is őre és oltalmazója tudott lenni fogolytársainak, amikor az ókori egyházatya, a száműzetésben élő karthágói püspök, Szent Ciprián szavaival vigasztalta őket: „Krisztus ott van veletek, és örvendezik szolgáinak kitartásán…Mindennap várhatjátok indulásotok üdvös napját, s e világtól eltávolodva már-már a vértanúság jutalma, a mennyei otthon felé igyekeztek: a világ sötétsége után láthatjátok a legragyogóbb fényt, minden küzdelmetek és szenvedésetek elnyeri az érte járó dicsőséget.” (Forrás: Részlet Mária Esterházy Lujzának, Lengyelországba való kiutazása előtt írott leveléből, Újlak, 1958. 06. 03.)

Ma abban a hitben és reményben vagyunk együtt, hogy ő már élete minden küzdelme és szenvedése után látja a Fényt, és elnyerte a dicsőséget. Szent Kereszt Felmagasztalásának búcsúnapján szeretnénk újból tudatosítani magunkban, „A mi jelünk a kereszt”, amely után azonban a föltámadás dicsősége következik. Legyen példaképünk a szeretteinkért és a bennünket nem szeretőkért való kitartó imában, drága magyar nemzetünk szeretetében, a testvériség és a béke építésében szomszédainkkal, a Kárpát-medencében! Imádkozzunk azért, hogy földi életünk kereszthordozásában a boldogok között kérhessük az ő közbenjárását is, életünk befejeztével pedig vele lehessünk a mennyben!

Ámen.

Facebook